
Bőrgyógyászat
Bőrünk színének, tapintásának megváltozása, különböző képződmények megjelenése, vagy a már meglévők elváltozásai mind-mind jelzések lehetnek a szervezetünktől: figyelmeztetések, hogy valami nincs rendben. A bőr elváltozásainak háttérben sok esetben különböző szervi, pszichoszomatikus, avagy hormonális problémák állnak, a tünetek pedig a felszínen jelentkeznek.
Éppen ezért fontos, hogy figyeljük szervezetünk reakcióit, és ha bőrünkön változást észlelünk, mielőbb forduljunk szakorvoshoz. Így a tüneteket kiváltó probléma valódi oka időben kiszűrhető és kezelhető, a gyógyulás pedig gyorsabb és eredményesebb lehet!
A SanteMed klinika az alábbi bőrgyógyászati szolgáltatásokat nyújtja:
MELANÓMA SZŰRÉS:
A melanóma, azaz a festékanyagot tartalmazó sejtek rosszindulatú elburjánzása napjainkban szinte már népbetegségnek számít. Az ózonpajzs elvékonyodásával jár, hogy bőrünket egyre nagyobb dózisban éri a káros UV sugárzás, így a bőrrák kialakulásának valószínűsége növekszik.
Fokozott kockázatnak vannak kitéve azok, akik erős/rendszeres/tartós UV sugárzásnak vannak kitéve, akár munkájuk, akár hobbijuk velejárójaként, vagy lakóhelyük éghajlatából adódóan. Fontos továbbá megjegyezni, hogy hajlamosabb lehet melanóma kialakulására a világos, szeplősödésre hajlamos, érzékeny bőr is.
A melanóma szűrési folyamata gyors és egyszerű, az idejében diagnosztizált rosszindulatú elváltozások pedig könnyen és fájdalommentesen eltávolíthatók, megelőzve a kór tovább terjedését. Mint minden betegség, de különösen a daganatos betegségek esetében az idő kulcsfontosságú: a korai problémafelismerés döntő jelentőségű lehet!
Emiatt fontos és ajánlott évente legalább egyszer melanóma szűrésre járni, emellett pedig figyelni a bőrünkön jelentkező elváltozásokat!
ORVOS-ESZTÉTIKA:
A testi és lelki egészség harmóniája az emberi jól-lét alapja. Így áll össze, ahogy a szó maga is sugallja: az egész-ség. Fizikai, testi egészségünkre is nagyban hatással van az, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, kiegyensúlyozottak, vagy épp frusztráltak vagyunk-e.
Az emberiségnek már az idők kezdete óta fejlett esztétikai érzéke volt, és folyamatosan fejlődött, napjainkban pedig a szépség a társadalmi alapértékek egyik meghatározó eleme. Nem csoda hát, hogy a modern kor embere folyamatosan a tökéletességre törekszik külső megjelenése terén is.
Apróbb szépséghibák sok esetben lelki problémákat, okozhatnak, amelyek kihatással lehetnek testi egészségünkre így pedig általánosságban az életminőségünkre is, ezért nem érdemes elhanyagolni az ilyen jellegű problémáinkat!
A SanteMed klinika mindig is azokat a modern, innovatív, és valódi eredményeket hozó eljárásmódokat és technológiákat kereste az orvos-esztétikai szolgáltatások terén, amelyek a lehető leghatásosabb megoldást nyújtják különböző problémákra, legyen az hegkezelés vagy éppen zsírbontás.
Dr. Fürész Anita
Bőrgyógyász szakorvos
Rendelési idő:
Minden sütörtökön: 10:00-13:00
ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSEINK
A BUDAPEST, 1016, ZSOLT UTCA 6/A SZÁM ALATT TALÁLHATÓ
SZALONUNKBAN ÉRHETŐEK EL.
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK

Bőrgyógyászat
A bőr elváltozásainak háttérben sok esetben különböző szervi, pszichoszomatikus, avagy hormonális problémák állnak, a tünetek pedig a felszínen jelentkeznek.

Gasztroenterológia
A különböző emésztőrendszeri problémák már-már népbetegségnek számítanak modern világunkban. A felgyorsult életvitel, a stressz, a rendszertelenség mind-mind negatív hatással vannak az ember emésztőrendszerére, mely különösen érzékeny a lelki kiegyensúlyozottságra

Fogászat
A SanteMed fogászati rendelése csakúgy, mint minden szolgáltatásunk, cégünk filozófiájának szem előtt tartásával alakítottunk ki, vagyis a legmodernebb eljárásmódokat, gépeket, eszközöket és berendezéseket gyűjtöttük össze, hogy kiváló szakembereinknek minden körülmény adott legyen betegeink lehető legjobb ellátására.

Nőgyógyászat
Globális nőgyógyászati vizsgálat | Ultrahang | Rákszűrés | 4D-s magzati ultrahang („babamozi”) | Terhesgondozás | HPV szűrés, és egyéb gombás-és bakteriális fertőzések szűrése

Proktológia
A proktológia szakterülete a végbél betegségeinek vizsgálatát és kezelését öleli fel. Ide tartoznak az aranyérbetegségek, a végbél gyulladásos-daganatos megbetegedései, a bélrendszer alsó szakaszának elváltozásai.

Ultrahang
A képalkotó módszerek között az ultrahang a legáltalánosabban alkalmazott diagnosztikai módszer: a korai diagnózisok felállításának az egyik legalkalmasabb eszköze az ultrahang.

Laborvizsgálatok
Általános labor | Pajzsmirigy | Női-és férfi hormonok | Terheléses vércukor | Inzulin vizsgálatok | Tumor markerek | Szerológia (HIV, Hepatitis, Szifilisz stb.) | Allergia | Ételintolerancia | Véralvadás zavarok vizsgálata | Vitaminszint | Vizelet és széklet vizsgálat.

Sebészet
Anyajegyek, szemölcsök, fibromák eltávolítása | Faggyúciszta, tyúkszem, benőtt köröm kimetszése | Lipoma (zsírmirigy) eltávolítása | Kisebb ambuláns sebészeti beavatkozások | Bőrtályogok kezelése | Sebészeti,-és mellkas sebészeti konzultáció

Urológia
Az urológus, a húgy utak (vese, húgyvezeték, húgyhólyag, húgycső) veleszületett és szerzett rendellenességeivel, betegségeivel foglalkozik, valamint a férfi nemi szervek (here, prosztata, hímvessző) problémáinak kivizsgálásával és kezelésével.

Fül-orr gégészet
A Santemed Klinikán a teljes körű fül-orr-gégészeti ellátás elérhető. A részletes kivizsgálást és szakvéleményezést követően a járóbeteg ellátást, az ambuláns beavatkozásokat, szükség esetén a műtéti ellátásra történő előjegyzést és a műtétek utáni gondozást biztosítom pácienseim számára.

Dietetika
A dietetikus figyelembe veszi az adott étrend egész szervezetre gyakorolt hatását, melyben különös figyelmet kapnak a kiválasztott nyersanyagok, alkalmazott konyhatechnológiák, együtt fogyasztott makro-és mikrotápanyagok emésztésben, felszívódásban betöltött szerepe.